építőipari szolgáltatások az opti-plan-tól

Építészeti tervezés

Tevékenységünk fókuszát az épületek teljeskörű építészeti tervezése képezi. Legyen szó ipari vagy kereskedelmi létesítményről vagy akár a legegyedibb elvárásoknak is megfelelő lakóépületről, a közel 20 éves gyakorlati tapasztalat, valamint a legújabb trendek, technológiák és szabályozási feltételek folyamatos, naprakész nyomon követése mellett nemcsak az engedélyezési és a kivitelezési tervdokumentáció elkészítésének fázisában, hanem már az optimális koncepció kialakításában is hasznos segítséget nyújthatunk ügyfeleink részére. Az engedélyes tervdokumentáció elkészítése mellett vállaljuk az engedélyeztetés folyamatának teljes lebonyolítását is. Komplett kivitelezési tervdokumentáció elkészítésére vonatkozó megbízás esetén készek vagyunk koordinálni a szakági tervezők (tartószerkezetek, épületgépészet, épületvillamosság stb.) munkáját is, hogy az építtető egy műszakilag összehangolt, a műszaki, jogszabályi és – előzetesen jelzett igény esetén – uniós pályázati feltételeknek is maradéktalanul megfelelő tervdokumentáció alapján kezdhesse meg a beruházását.

Műszaki ellenőrzés

A vonatkozó jogszabályok, illetve az uniós pályázatokhoz kapcsolódó előírások meghatározott feltételek fennállása esetén kifejezetten kötelezővé teszik az építtető számára műszaki ellenőr bevonását a kivitelezés felügyeletébe, ugyanakkor műszaki ellenőr foglalkoztatása legtöbb esetben kifejezetten előírt kötelezettség hiányában is az építtető elemi érdekét képezi. Az általunk készített tervek alapján folyó kivitelezés esetében építész szakági műszaki ellenőrként jelentős gyakorlati segítséget tudunk nyújtani abban, hogy a beruházás ténylegesen és megfelelő módon dokumentáltan az előzetes elképzeléseknek megfelelően valósuljon meg. Építész szakági műszaki ellenőrzést ugyanakkor esetenként olyan projektek vonatkozásában is elvállalunk, amelyeknél kizárólag műszaki ellenőrként kerülünk bevonásra. Az immáron közel két évtized alatt megalapozott szakmai hírnevünk megőrzésére és erősítésére törekedve, független tervezőirodaként, műszaki ellenőri tevékenységünk során is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a megbízó érdekeit messzemenőkig szem előtt tartva előmozdítsuk a kivitelezés gördülékeny, ugyanakkor a minőségi elvárásoknak messzemenőkig megfelelő, és a felek kölcsönös megelégedése mellett történő lebonyolítását.

FELELŐS MŰSZAKI VEZETÉS

A hatályos jogszabályok előírásainak megfelelően megbízás alapján vállaljuk kivitelezési tevékenység építész szakági felelős műszaki vezetését is. A szakmai és jogszabályi elvárásoknak való maradéktalan megfelelés mellett nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a részünkre delegált szakmai irányítói jogkör független és felelős gyakorlása során a megbízó kivitelezővel és a kivitelezésben részt vevő munkatársaival a korrekt, partneri együttműködés keretein belül járjunk el, és előmozdítsuk a beruházás hatékony megvalósítását.

É/1 04-0198 (Építészeti tervezés)

ME-É 04-0198 (Műszaki ellenőrzés)

MV-É 04-0198 (Felelős műszaki vezetés)

13A55342 (Kivitelezés)

Városi Sportcsarnok

Szeghalom

Középület tervezése

takarékszövetkezet

Szeghalom

Helyi védett épület felújítása

Wenckheim-D’Orsay kastély

Szeghalom

Műemléki épület felújítása

Modern családi ház tervezése

Szeghalom

Lakóépület tervezése

Mediterrán családi ház tervezése

Szeghalom

Lakóépület tervezése

17 lakásos társasház

Szeghalom

Lakóépület tervezése

Vegyes rendeltetésű társasház

Szeghalom

Lakóépület tervezése

Boschung EJT Kft.

Dévaványa

Ipari csarnokok tervezése

Billerbeck Budapest Kft.

Szeghalom

Ipari csarnokok tervezése

Felföldi Édességgyártó Kft.

Debrecen

Ipari csarnokok tervezése

Feed-M Bt.

Szeghalom

Ipari csarnok tervezése

Füzesgyarmati Ipari Park Kft.

Füzesgyarmat

Ipari csarnokok tervezése

Hollósi Fémipari Vállalkozás

Szeghalom

Ipari csarnokok tervezése

Balázs Kamion Kft.

Szeghalom

Műszaki vizsgaállomás tervezése

Vig József

Szeghalom

Mezőgazdasági csarnokok tervezése

Lidl Magyarország Bt.

Kelet-Magyarország

Kereskedelmi egységek tervezése

Motorraddorf Kft.

Füzesgyarmat

Kereskedelmi épület tervezése

Made In Papp és Veronika Optika

Szeghalom

kereskedelmi épület tervezése